M
Elektronikus ügyintézés

Mulassunk együtt szüret előtt

2021.08.28. | Programok

HELYSZÍN: MŰVELŐDÉSI HÁZ, 3013 ECSÉD, DÓZSA GYÖRGY UTCA 16.

A programot Maksa Mátyás polgármester nyitotta meg,
A rendezvényen felléptek az Ecsédi Gyöngyszem Óvoda és Kölyök Minibölcsőde óvodásai. Műsorukban a Rába menti gyermekjáték szerepelt.
Az óvodások műsorát követően a Kacus táncait tekinthették meg a megjelentek. Repertoárjukból ecsédi és kalocsai táncok bemutatásával adtak ízelítőt.
A táncokat a Sógorok műsora követte, majd Szabó Ádám harmonikán előadott különböző zeneművekkel és populáris dalválogatásával szórakoztatta a közönséget. Humorból sem volt hiány Orosz György jóvoltából. Az est folyamán fellépett Kökény Attila, ezt követően pedig Kis Grófo 22:00 órától a tűzijáték kápráztatta el az összegyűlteket.
Különböző kísérőprogramokat is részt vehettek a jelenlévők. A gyermekek ingyenesen játszhattak az óriáscsúszdán, az extrém sportok kedvelői az Eurojumpingon tehették próbára bátorságukat. Ezen kívül a gyermekek, fiatalok ingyenes arcfestésen vehettek részt, de kipróbálhatták a tetoválások különféle módozatait is. A lufihajtogatók különböző mókás figurákkal örvendeztették meg a kicsinyeket. Az idei rendezvényen a kisvonatozást is élvezhették a kicsinyek.
A büfét Földvári Zoltán biztosította, kapható volt náluk hot-dog, hamburger, kenyérlángos, kürtőskalács, malacsült és pörkölt, hogy csak néhányat soroljak fel ízelítőül a kínálatból. Ezen kívül a téren az édesség árus kínálatából is válogathattak.
A felnőttek számára a Zavarkó-Tóth borok kóstolására nyílt lehetőség.
Az egészségügyi sátornál ingyenes vércukor és vérnyomás mérésen vehettek részt a Magyar Vöröskereszt Ecsédi Alapszervezetének jóvoltából. Az energiatudatosság iránti igény kialakítását célozva, szórakoztató formában kaptak az érdeklődők ízelítőt arról, hogy mit jelent a megújuló energia, végezhettek ökolábnyom számítást, rejtvények formájában kaphattak különböző tippeket az energiatakarékos megoldásokról.

A hangosítást a Radír biztosította.

A program az „A Helyi identitás és kohézió erősítése Ecséden” című TOP-5.3.1-16-HE1-2017-00003 azonosítószámú projekt támogatásból valósult meg.