EFOP-1.2.11-16-2017-00008. Fiatalok helyben tartásának támogatása Ecséden
- március 31.
ECSÉD KÖZSÉGI Önkormányzat
Sajtóközlemény
ESÉLY OTTHON – FIATALOK HELYBEN TARTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA ECSÉDEN
Ecséd Községi Önkormányzat az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-1.2.11-16 kódszámú „Esély Otthon” című felhívásra benyújtott pályázatával 2018 év március hónap 01 napján támogatást nyert fejlesztésre.
A támogatás összege 119.382.640 forint vissza nem térítendő támogatás. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.
Ecséd Község Önkormányzata annak reményében adta be pályázatát, hogy a településről elvándorló fiatalokat helyben tartsa és ezzel megakadályozza a települése elöregedését.
A vidéki fiatalok lehetőségei önálló egzisztencia, illetve lakhatás szempontjából korlátozottak, így több generáció él együtt többnyire egy háztartásban.
A projekt arra adott lehetőséget, hogy a 30. életévüket még be nem töltött, helyi lakosok számára biztosítson saját lakhatási lehetőséget összkomfortos, berendezett lakásokban.
A projekt számos olyan programot tűzött ki célul, melyek szintén ezen fiatalok képzését, kompetenciafejlesztését, munkavállalási esélyeit hívatott jobbá tenni.
Alábbi programok valósultak meg a pályázat keretein belül:
– A pályaorientációs tanácsadás hozzájárul a sikeresebb iskolaválasztáshoz, így növelve a piacképes szakképzettséget szerző fiatalok számát, valamint ezáltal az elhelyezkedési esélyeik növelését is.
– Együtt könnyebb sikeressé válni rendezvénysorozat: célja, hogy a fiatalok képessé váljanak a településen fellelhető életlehetőségekkel élni, és helyben egzisztenciát, családot alapítani, mindezek által a helyi lehetőségek, értékek és adottságokra épülő gazdasági együttműködések fenntartása.
– Vállalkozóvá válást támogató tréning célja volt a fiatal helyi vállalkozók vagy vállalkozni kívánó fiatalok sikerességének növelése.
– Pályázati forrásfeltáró és aktivizáló workshop sorozat, amely a munkaerő-piaci elhelyezkedést elősegítő egyéni és csoportos fejlesztés, az egyén számára releváns, aktuálisan elérhető hazai és európai fejlesztési programokba történő belépésre felkészítés.
A projekt azonosítószáma: EFOP-1.2.11-16-2017-00008
A projekt összköltsége bruttó 119.382.640 Ft
A projekt megvalósításának időszaka: 2018.03.01 – 2022.03.31.
A támogatás mértéke:100 %