M
Elektronikus ügyintézés

Elektronikus ügyintézés

Tájékoztatás az elektronikus kapcsolattartásról

Az Ecséd Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2018. január 1-jétől az elektronikus ügyintézés lehetőségét biztosítja ügyfelei számára

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2018. január 1. napjától megnyílt a lehetőség elektronikus ügyintézés keretében a 2016. és 2017. és az azt megelőző adóévről készült iparűzési adóbevallások, bejelentkezési és változás bejelentések, adó kiegészítés, valamint általános adó és közigazgatási ügyek, anyakönyvi, hagyatéki, ipar-kereskedelem tárgykörébe tartozó, pénzügy-gazdálkodási, szociális, településüzemeltetéssel kapcsolatos ügyek intézésére. A szolgáltatásokat kizárólag Ügyfélkapu regisztrációval rendelkező ügyfeleink vehetik igénybe!

Ügyfélkapuval rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók, mielőtt az ügynek megfelelő űrlapot szeretnének elektronikusan benyújtani, úgy első alkalommal regisztrálniuk szükséges az önkormányzati hivatali portálon (https://ohp.asp.lgov.hu oldalon).

regisztrációt az ügyfélkapu regisztráció során megadott adatokkal egyezően kell elvégezni. Ezután tudnak belépni a rendszerbe és kiválasztani azt az Önkormányzatot, jelen esetben Ecsédet, ahol ügyeiket intézni kívánják.

Amennyiben meghatalmazottként más adózó nevében szeretne adózási adatokat megtekinteni, vagy iparűzési adóbevallást kíván elektronikus úton beadni, meghatalmazás szükséges (lásd: Meghatalmazás önkormányzati adóügyekben űrlap)

Elektronikus ügyintézés keretében az alábbi űrlapok érhetőek el:

Adóügyek:

  • ADATBEJELENTÉS A MAGÁNSZEMÉLY KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL
  • ADÓ- ÉS ÉRTÉKBIZONYÍTVÁNY KIÁLLÍTÁSI KÉRELEM
  • BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS
  • BEVALLÁS A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL 2014
  • BEVALLÁS A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL 2015
  • BEVALLÁS A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL 2016
  • BEVALLÁS A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL 2017
  • BEVALLÁS A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL 2018
  • HELYI IPARŰZÉSI ADÓELŐLEG KIEGÉSZÍTÉS BEVALLÁS
  • BEVALLÁS AZ IDEGENFORGALMI ADÓRÓL
  • BEVALLÁS ELŐÁLLÍTOTT MAGÁNFŐZÖTT PÁRLAT UTÁN
  • BEVALLÁS AZ ELŐREHOZOTT HELYI ADÓRÓL
  • ADATBEJELENTÉS A GÉPJÁRMŰADÓRÓL
  • KÉRELEM ÁLTALÁNOS ADÓIGAZOLÁS KIÁLLÍTÁSÁRA
  • KÉRELEM TÚLFIZETÉS ÁTVEZETÉSÉRE ÉS/VAGY VISSZAUTALÁSÁRA
  • MEGKERESÉS KÖZTARTOZÁS BEHAJTÁSÁRA
  • MEGHATALMAZÁS ÖNKORMÁNYZATI ADÓÜGYEKBEN
  • NYILATKOZAT AZ ADÓMENTESSÉG IGÉNYBEVÉTELÉRŐL
  • TALAJTERHELÉSI DÍJ BEVALLÁS
  • TERMŐFÖLD BÉRBEADÁSÁBÓL SZÁRMAZÓ JÖVEDELEM ADÓJÁHOZ KAPCSOLÓDÓ BEVALLÁS

Általános közigazgatási eljárási ügyek

  • ADÁS-VÉTELI VAGY HASZONBÉRLETI SZERZŐDÉS KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM
  • FAKIVÁGÁSI ENGEDÉLYKÉRELEM, BEJELENTÉS
  • ŰRLAP KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ JEGYZŐ BIRTOKVÉDELMI HATÁROZATÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA IRÁNTI PERBEN
  • ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV HATÁROZATÁNAK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ

Anyakönyvi ügyek:

  • ANYAKÖNYVI KIVONAT KIÁLLÍTÁSI KÉRELEM

Hagyaték:

  • ADATSZOLGÁLTATÁS HAGYATÉKI LELTÁRHOZ
  • NYILATKOZAT ÖRÖKLÉSRE JOGOSULTAKRÓL

Ipar-kereskedelem:

  • ADATSZOLGÁLTATÁS NEM ÜZLETI SZÁLLÁSHELYSZOLGÁLTATÁSI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATBAN
  • MŰKÖDÉSI ENGEDÉLY KÉRELEM ÜZLETKÖTELES TERMÉK FORGALMAZÁSÁHOZ
  • MŰKÖDÉSI ENGEDÉLY VISSZAVONÁSI KÉRELEM
  • SZÁLLÁSHELY MEGSZŰNÉSÉNEK BEJELENTÉSE
  • SZÁLLÁSHELY NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELI KÉRELEM, BEJELENTÉS

Pénzügy-gazdálkodás:

  • ÉTKEZTETÉS ÉS HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS LEMONDÁSA, ÁTIRÁNYÍTÁSA
  • INTÉZMÉNYI GYERMEKÉTKEZTETÉS LEMONDÁSA

Szociális:

  • KÖZTEMETÉSI KÉRELEM
  • RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI KÉRELEM

Településüzemeltetési ügyek:

  • BEHAJTÁSI KÉRELEM
  • BEJELENTÉS BÉRLŐ ELHALÁLOZÁSÁRÓL (LAKÁS)
  • KÉRELEM, BEJELENTÉS BEFOGADÁSHOZ

Amit az Önkormányzati Hivatali Portálról tudni kell

Az Önkormányzati Hivatali Portál (továbbiakban: Portál) az önkormányzati ASP rendszerben az elektronikus önkormányzati ügyintézés helyszíne.

A Portál az önkormányzati ASP rendszert igénybe vevő önkormányzatok természetes személy és jogi személy ügyfelei számára egyaránt lehetőséget biztosít a szakrendszeri alkalmazásokhoz kialakított, elektronikusan elérhető szolgáltatások igénybe vételére.

Igénybe vehető elektronikus ügyintézési szolgáltatások

  • Adóegyenleg lekérdezés

Az ügyfél lekérheti adott településhez tartozó helyi adó egyenlegét. Az egyenleg lekérdezéséhez a felhasználónak a KAÜ-s azonosítás után meg kell adnia az adóazonosító jelét, vagy adószámát is. Azonosítás után a felhasználó lekérdezheti az adott adott önkormányzati adóhatóságnál fennálló személyes adóegyenlegét, vagy képviseleti joggal felruházott személyként azon (természetes vagy jogi) személyek egyenlegét, amelyekkel kapcsolatban az önkormányzatnál jogosult eljárni.

  • Ügykövetés

A bejelentkezett felhasználók lekérdezhetik az általuk az ASP Önkormányzati Hivatali Portál felületén elektronikusan indított helyi önkormányzati ügyek státuszát is. Az alkalmazás lehetőséget biztosít az ügyfelek számára az ügyintézési folyamat interneten keresztüli nyomon követésére.

  • Ügyindítás

Az ügyindítás egy elektronikus űrlap benyújtását jelenti. A település és az ügy kiválasztása után az űrlapkitöltő alkalmazás segítségével az ügyfél kitölti az űrlapot, majd beküldi a települési önkormányzat hivatali tárhelyére. A címzett önkormányzat iratkezelője érkezteti a benyújtott űrlapot és iktatás után bekerül a megfelelő szakrendszerbe vagy eljut az ügyintézőhöz. Jelenleg az önkormányzat adó, ipar-, és kereskedelmi, hagyatéki leltár, birtokvédelmi, anyakönyvi és szociális ügyei támogatottak szakrendszeri fejlesztésekkel az önkormányzati ASP rendszeren keresztül, de az ún. e-Papír szolgáltatás segítségével bármilyen ezen kívüli ügy elektronikusan indítható. Az ügyindítás bejelentkezéshez és regisztrációhoz kötött szolgáltatás, ennek hiányában az űrlap legfeljebb csak nyomtatható és papír alapon nyújtható be.

Az e-Papír szolgáltatás ITT érhető el.

Regisztráció, a szolgáltatás igénybevétele

A Portál bárki számára elérhető, egyes funkciók szabadon használhatók, más funkciók azonban regisztrációhoz kötöttek. Az azonosítás a KAÜ igénybevételével történik. Az első belépéskor létrejön az ASP elektronikus ügyfél személyes fiókja, amelyben személyre szabott beállítások és adatok adhatók meg. Ezek később módosíthatóak.

Az ASP központ ügyféloldali szolgáltatásai a Portálon keresztül vehetők igénybe. Az ügyfeleknek ki kell választaniuk, hogy melyik, az ASP központhoz csatlakozott településen szeretnének ügyet intézni, ezután vehetik igénybe az ASP szakrendszerek kínálta ügyintézési lehetőségeket. Az ügyfelek számára nyújtott ügyintézési szolgáltatások köre településenként eltérhet.

Figyelem! A KAÜ-azonosítással elérhető felületen a munkamenet eltér az eddig megszokottól. A munkamenet a bejelentkezéstől számított inaktivitási időt veszi figyelembe (30 perc). A KAÜ munkamenet élettartama azonban ennél jóval hosszabb, a bejelentkezéstől számítva 240 perc, aktivitástól, azaz az oldalon végzett tevékenységtől függetlenül. Ez azt jelenti, hogy amennyiben Ön bejelentkezett, és 30 perce nem végez semmilyen műveletet az oldalon, de a KAÜ 240 perces élettartam még nem járt le, a rendszer ugyan figyelmezteti Önt a munkamenet lejártára, de munkáját a 30 perc leteltével anélkül folytathatja, hogy ismételten meg kellene adnia az azonosítóit. Amennyiben az Ön bejelentkezése óta már eltelt 240 perc, abban az esetben – tevékenységének folytatásához – a rendszer újbóli azonosítást kér.

Fentiek miatt felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben nem kívánja tovább használni a szolgáltatást, – adatainak biztonsága védelmében – ne a böngészőablakot zárja be, hanem mindig kattintson Kijelentkezés gombra.

Böngészőprogram, internet hozzáférés

Az oldal megtekintéséhez böngészőprogram (Internet Explorer, Chrome, Firefox, Safari, stb.) és internet hozzáférés szükséges, a portál és a szolgáltatásai használata egyéb alkalmazás telepítését nem igényli.

Forrás: https://ohp-20.asp.lgov.hu/tajekoztato

Kitöltési útmutatók az ASP adatlapokhoz

Kitöltési útmutató településképi véleményezéshez

Kitöltési útmutató túlfizetés átvezetési és visszatérítési kérelemhez

Kitöltési útmutató – Nyilatkozat az adómentesség igénybevételéről

Kitöltési útmutató adó- és értékbizonyítványt kérő adatlaphoz

Kitöltési útmutató az Adategyeztetés önkormányzati adóügyben adatlaphoz

Kitöltési útmutató meghatalmazáshoz

Kitöltési útmutató adatszolgáltatás szálláshely

Kitöltési útmutató adófelfüggesztés

Kitöltési útmutató adóigazoláshoz

Kitöltési útmutató a Fakivágási engedélykérelem/bejelentés adatlaphoz,

Kitöltési útmutató az Adategyeztetés hagyatéki ügyben

Kitöltési útmutató a Bejelentés nem üzletköteles termék forgalmazásáról adatlaphoz

Kitöltési útmutató Szálláshely nyilvántartásba vételi kérelem, bejelentés adatlaphoz 

Kitöltési útmutató a Meghatalmazás önkormányzati adóügyekben adatlaphoz

Kitöltési útmutató az Ingatlan házszámának megállapításához adatlaphoz

Kitöltési útmutató kérelem anyakönyvi kivonat adatlaphoz

Kitöltési útmutató Adatszolgáltatás üzleti célú egyéb szálláshely szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatban adatlaphoz

Kitöltési útmutató Adatkérés hagyatéki eljárásban illetékes közjegyzőről adatlaphoz

Kitöltési útmutató Bejelentés a címkezeléshez szükséges címelemek bejegyzéséhez, módosításához adatlaphoz

Kitöltési útmutató a Kérelem anyakönyvi kivonat adatlaphoz

Kitöltési útmutató Bejelentés Kérelem kapubejáró útcsatlakozás létesítéséhez adatlaphoz