Központi Konyha átadó ünnepsége

on

2017. október 4-én került sor Ecséden a Központi Konyha átadására. Szabó Zsolt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint a kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője méltatta a fejlesztést és beszélt a jövőbeni projektekről.

Maksa Mátyás polgármester beszédében röviden összegezte a Központi Konyha épületének történetét, majd az elmúlt 3 évben végzett infrastrukturális fejlesztéseket.:” Az intézmény az idők során különböző funkciókat töltött be. Volt egyházi iskola, szolgálati lakás, a benne található nagyszobákat az iskola osztálytermekként használta, majd a 80-as években kialakításra került a Központi Konyha és étkezője. Ezek a funkciók nem jártak jelentős, a kor elvárásainak megfelelő felújítással. A közelmúltban azonban kihívássá érett a konyha rekonstrukciója, hiszen az elavult eszközpark, a meghibásodások mindennapos problémává váltak és elérkezett az idő, hogy megkeressem azokat a forrásokat, aminek a segítségével modernizálni lehetett az épületet mind technikai, mind infrastrukturális, mind szakmai szempontok alapján. Először 2015-ben az intézmény energetikai infrastrukturális felújítása valósult meg, majd 2016-ban megtörtént a tetőszerkezet és héjazat cseréje. Ezt következően az idei évben a belső terek korszerűsítésére került sor. Tágasabb belső terek, átgondolt jobban élhető és használható munkafelületek kerültek kialakításra. Ugyanez elmondható az étkezőről is, ahol a gyermekbarát tér kialakítása élvezett prioritást.”

A polgármester megköszönte Szabó Zsolt államtitkárnak azt a segítséget és támogatást, amit annak érdekében tett, hogy Ecséden ez a fejlesztés megvalósulhasson. Köszönete jeléül egy Ecséd emlékplakettet adott át.

Az Ünnepi műsorban közreműködtek:

Az Ecsédi Gyöngyszem Óvoda gyermekei, az Ecsédi Richter Gedeon Általános Iskola 2. osztályos tanulói és a Péter József Népművészeti Alapítvány Kiskacus csoportja. Az avatás ceremóniája intézménybejárással zárult.

 

   

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.